Fél évszázados kaland

Kérj egyedi, személyre szóló árajánlatot:spot_img

Fél évszázados kaland

írta: Turcsányi Ildikó 

A kaland fogalma

A kaland fogalma mindenki számára relatív. Én relatív keveset kalandozom abban az értelemben, ahogyan tettem ezt uszkve 30 éve, de ez nem jelenti azt, hogy unatkoznék. Nincs már meg bennem a „Fogd meg a söröm” érzés és igen, megnyugtatnak a megszokásaim. Napokra kimerít, ha éjfél után fekszem le egy jóféle sorozat miatt, és harmad, sőt akár negyed napra is kiterjed a másnap, amit ma már egy jól ütemezett gin tonik is képes kiváltani. 

Ebből a jóleső belekényelmesedésből rántott ki egy pillanat alatt az 50. (baaaaszki) születésnapomra kapott kaland, aminek most, hogy a kellős közepén ülök és látom, hogy túl lehet élni, már felhőtlenül örülök.

Amikor a puzzlet kiraktam az étteremben, ahol a családom és a barátok leptek meg fent nevezett jeles alkalom okán, és próbáltam értelmezni, amit látok, még csak a tangózó párt tudtam azonosítani. Tangó = Argentína. Wow, jippi és hűha hűha! Aztán igyekeztem befogadni a többi infót.

Ushuaia, olvastam a képen.

Nem mertem örülni, mert földrajzi járatlanságomból adódóan nem tudtam, hogy mit jelent ez a szó. Gugli barátom segítségével kiderítettem ott melegében, hogy a világ legdélebbi városáról beszélünk Tűzföldön. Naná, hogy erre is rákerestem, mert régen volt már földrajz órám a ceglédi Mészáros Lőrinc Általános Iskolában Igazgató úrral, amely képzésből csupán a coming outra emlékszem, amit akkor kellett mea culpázni, ha valamit otthon felejtettünk: „Hanyag, trehány disznó vagyok, mert otthon felejtettem az atlaszom”. Beégett, így gondolom, gyakran előfordulhatott. Szóval megvolt Buenos Aires, Tűzföld és egy kupac pingvin a kép sarkában. Lassan esett le, hogy attól, mert a legdélebbi, hideg nyáron is a hely, ahová készülünk.

 Meghódítani a Déli- sarkot.  

Füstölt a klaviatúra az ujjaim alatt másnap, miközben még a vacsorához kínált hosszú borsor hatása alatt megpróbáltam megtudni, mi vár rám. Zseniális fotókat találtam pingvinekről, fókákról, bálnákról, lenyűgöző tájakról. De aztán rábukkantam videókra, amelyek 8-10 méteresnél nagyobb hullámok között araszoló hajókon készültek ordítva hányó utasok között, a Drake átjáróban, ahol találkozik egymással az Atlanti és a Csendes-óceán, és amelynek hajón történő átszelése óhatatlanul szükséges az Antarktisz eléréséhez.

Fél Évszázados Kaland - Tűzföld Antarktisz
Fél Évszázados Kaland – Tűzföld Antarktisz

Ehhez jöttek felvételek az Andok felett giga turbulenciában repülő emberekről, akik hangosan könyörögnek, hogy legyen már vége a szenvedésnek. Tudatalattimban ezek a benyomások erősen meghatározták a várakozást megspékelve a tél iránti ösztönös utálatommal és halálfélelmemmel, ami a tengerekkel és óceánokkal szembeni hatalmas tiszteletemből adódik. 

Ez történt áprilisban. 

Második napja vagyok a kalandokért felelős férjemmel és több száz amerikai, britt, német, ausztrál és kínai utassal egy norvég expedíciós hajón, amely persze turisták szállításra szakosodott és már egyáltalán nem félek. Mondanám, hogy csak mi vagyunk magyarok, de a Fülöp-szigeteki pincértől hamar megtudtuk, hogy az „ital menedzser” (ki más?) szintén magyar. Na jó, élelmezési vezető féleség, mint azt személyesen tőle megtudtuk, de ez nem hangzik annyira jól. Megörült nekünk és magyarul köszönt ránk még a buszon, ahol elmondtuk, honnan jöttünk

Buenos Aires És Argentína · Dél-Amerika · Utazásszervezés És Idegenvezetés · Magyar Nyelven · 20 Év Tapasztalattal · Argentin Bázissal
Buenos Aires És Argentína · Dél-Amerika · Utazásszervezés És Idegenvezetés · Magyar Nyelven · 20 Év Tapasztalattal · Argentin Bázissal

John, az idős ír öregúr,

aki hosszú évekig élt Szegeden, majd Budapesten. Saját cégét igazgatva tanított üzletembereket angolul üzletemberkedni, stratégiai menedzsmentet, hogy tolmácsok nélkül kötetlenebbé váljanak a tárgyalások. Nyaralt a Balatonnál egy brit fiatalember is, akinek a szülei bosnyákok és járt Erdélyben, megszeretve a szép tájak mellett a szilvapálinkát egy ausztrál házaspár, akikkel a Tűzföld Nemzeti Parkban tett villámlátogatás során keveredtünk egymás mellé.

A Drake átjáró ebben a szezonban szebb arcát mutatta, vagyis Drake Lake (tó)-ként viselkedett. Eddig. Minket már komolyabb hullámokkal várt, így másik beceneve érvényes rá két napja, a Drake Shake. Ennek következtében maradtak el ma tájékoztató előadások, amiket a jelenleg 7 méteres hullámokban lavírozó hajónk kabinjaiban gyengélkedő tudósok nem tudnak megtartani. Én az elmúlt hónapokban minden országból, amerre jártam, hoztam valamilyen készítményt tengeri betegség ellen. Ezeket kombinálva multikulti stabilitást biztosítok a gyomromnak, így relatív fickósan rontok ki olykor meggárgyult kisgyerekként a hajó orrában található kabinunk teraszára számomra ismeretlen

Tengeri madarakat fotózni,

amik dacolva a széllökésekkel hosszasan vitorláznak hatalmas ablakunk előtt szárnycsapások nélkül, miközben halakra vadásznak és szárnyuk végével huncutul karistolják a vizet. Elképesztően ügyes szél rodeót mutatnak be ezek a szuperszonikus mini harcrepülő imitátorok. Egyre többen vannak, így biztosan közelítünk már a szárazföldhöz és nem azon a kóbor jéghegyen voltak „fáradt migránsok” (ezt a kifejezést az egyik ornitológus hölgy használta a hajón megpihenő madarakra), amely nemrég kúszott el mellettünk jelezvén, hogy a Déli-sark rövidesen valóban elénk tárul és úgy tűnik, engedi felfedezni magát.

Fél évszázados kaland

Úgy gondoltam, hogy a sublótból előveszem a kofferem, és aki szeretné, azt erre a kalandra „elviszem magammal, viszem magammal”. De hogy ne in medias res  induljon a történet, mesélek majd Buenos Airesről és Geryről, akit a guglinak köszönhetünk, és aki uszkve 20 éves helyi tapasztalásával igazán izgalmassá tudta tenni az első pár napunkat Argentínában. De ma már nem. Visszakuporodok az ablakba lesni a horizontot, mert a Nap állásától függően időnként higanyszerűen csillogó láthatáron bármikor felbukkanhat valami!

Fél Évszázados Kaland
Fél Évszázados Kaland

1234567
Előző – Következő Részek – Blog Sorozat Kedves Utasunktól Velünk – Rólunk

#SeñorTango#TangóShow#TangóMagyarul#TangóEstBuenosAires#TranszferBuenosAires
#BuenosAiresMagyar#ArgentínaMagyarul#BuenosAires#BuenosAiresUtazás#BuenosAiresIdegenvezető
#BuenosAiresIdegenvezetés#MagyarHázBuenosAires#VipUtazás#EstanciaSantaSusana#VárosnézésMagyarul
#UtazásSzervezés#UtazásSzervezésMagyarul#MagyarBuenosAires#MagyarulArgentína#GauchoShow
#GauchoPusztaShow#ArgentínaUtazás#MagyarBlogBuenosAires#Utazás#RioDeJaneiroIdegenvezető
#ArgentínaIdegenvezetés#MagyarokArgentínában#TangóBuenosAires#RioDeLaPlata#TigreSzigetvilág
#PatagóniaGleccserMagyarul#ArgentinFociMagyar#ArgentinBorMalbec#IguazuVízesés#BrazíliaMagyarul
#ArgentínaLetelepedés#MendozaBorászat#MilongaTangóTáncház#Idegenvezető#Idegenvezetés

Szívesen utaznál Argentínába vagy Dél-Amerikába?

Keress bennünket bizalommal elérhetőségeinken, és kérj ajánlatot utazásodra még ma! Amiben maximálisan számíthatsz ránk: utazásszervezés és idegenvezetés Dél-Amerikában, magyar nyelven, argentin bázissal és 20 éves tapasztalattal!

Gery - IdegenVezetés Argentínában
Gery - IdegenVezetés Argentínábanhttps://www.buenosaires.hu/
Argentína - Buenos Aires - IdegenVezetés - UtazásSzervezés - Magyarul! Dél-Amerikai utazásszervezés és teljes körű idegenvezetés magyarul, 20 éves tapasztalattal és argentínai bázissal. Készülsz a világ végére? Mi garantáltan a második otthonoddá varázsoljuk ezt a festői szépségű országot, igazi, életre szóló latin-amerikai pillanatokkal. Fogadj fel minket helyi barátodnak és életre szóló kalandokat élhetsz át velünk! Gyere és utazz velünk Te is Argentínába! Keress bennünket bizalommal elérhetőségeinken:

Neked ajánljuk

Kérj egyedi, személyre szóló árajánlatot:spot_img

Felfedezés

Érzelmi Mentális Felkészülés! Hogyan Készülj Fel Argentínai Utazásodra Buenos...

Érzelmi Mentális Felkészülés! Hogyan Készülj Fel Argentínai Utazásodra Buenos Aires Varázsára? Buenos Aires, a város,...

Ott Fúj! Avagy Talpig Ámulatban a Déli-Sarkon

Ott Fúj! Avagy Talpig Ámulatban a Déli-Sarkon írta: Turcsányi Ildikó Arra ébredtem, hogy hol hasra, hol a...

Fedezd fel Drake Átjárón Innen – Tűzföldön Túl Titkait!

Fedezd fel Drake Átjárón Innen - Tűzföldön Túl Titkait! írta: Turcsányi Ildikó Utolsó Buenos Aires-i esténken szállodát...

Fedezd Fel Buenos Aires Varázslatos Világát: 10 Elengedhetetlen Látnivaló...

Fedezd Fel Buenos Aires Varázslatos Világát: 10 Elengedhetetlen Látnivaló és Titkos Helyszín! Buenos Aires, Argentína...

Buenos Aires és Argentína: Hasznos tudnivalók utazás előtt

Buenos Aires és Argentína: Hasznos tudnivalók utazás előtt Ha az Argentína BuenosAires Utazási Tippek érdekelnek,...

Fedezd fel Argentína Csodáit: 10 Elbűvölő Hely Amit Nem...

Fedezd fel Argentína Csodáit: 10 Elbűvölő Hely Amit Nem Szabad Kihagynod! Argentína egy olyan ország,...

Népszerű úticélok

Dél-Amerikai utazás (Buenos Aires, Argentína) videókban!