Köszönöm a szíves érdeklődésüket, felülkerekedtem a diszlexián a pubertást követően. Nem, nem munkássztrájkot akartam írni. Látom lelki szemeimmel hogy értetlenül bámulnak rám, de még nekem is aki értem, nehézségekbe ütközött elhinnem.
» Argentin kalandok Blog «
Ha cinikus kívánnék lenni (minő kísértésnek csak a legritkább esetben állok ellent) úgy fogalmaznék, hogy az argentin munkásosztály alapvetően két csoportra osztható:
A számunkra is ismert, balga halandókra aki jobb meggyőződésük ellenére dolgoznak, és ezért nem sztrájkolhatnak (vagy csak ritkán telik meg a strandpapucsuk, de akkor jobb ha 10 mp alatt futod a 100 métert)
Akik abból élnek hogy tüntetnek, mert semmi egyéb emberi foglalkozásra nem alkalmatosak. (Merthogy nem a legokosabbak, a legfelkészültebbek vagy a legtanultabbak érvényesülnek az életben hanem a legélelmesebbek.)
Tanulmányozzuk az un. “bérsztrájkoló” egyéniségjegyeit …
a már ismertetett “negro” kategóriába tartoznak, abból is a legrosszabba. Napi keresetük megegyezik egy átlag munkáséval, (azzal a különbséggel hogy nem be, hanem ki kell menniük érte “dolgozni”.) Amelyik a középiskola második osztályát sikeresen teljesítette, arról már azt tartják hogy karriert csinált. Utóbbiak lesznek azok akik megjelennek a tévében zilált tekintettel hogy elveiket ismertessék, melyeknek ideológiai hiányosságait eltakarja a háttérzaj.
Amikor a vezír jelt ad, hogy gubanc van, a háttérben dekkoló elvtársak elkezdenek lelkesen tapsolni, hangosan helyeselni. (A bal felső ötös hiányzó fogat meg sem merem említeni) “Munkanapjuk” azzal kezdődik, hogy előre megszervezetten felteszik az összeset a rájuk várakozó teherautókra, és elszállítják őket a tüntetés helyszínére.
Hatáskörükbe tartozik az autógumi felhalmozása és elégetése forgalmas csomópontokon, a közlekedés megbénítása alternatíva nélkül rendelkező autópályákon, a tökéletes káosz megteremtése. Elengedhetetlen feltétel a hangzatos plakátok és az ügyetlenül varrt zászlók erőteljes rázogatása (amin általában Evita ragyogóan mosolygós arca tündököl) valamint az 500 decibelnél potensebb üvöltözésre való képesség.
Másik alfaja a fizetett zajkeltőknek a dobosok, akik speciálisan ezekre az alkalmakra költött harcias dalokat kántálnak a teherautókban vagy buszokban. Egyszer megesett az a kellemetlen sztori, hogy az agitátorok egyikét „ártatlanul” bebörtönözték. A helyi sajtó gyönyörtől aléltan filmezte a tárgyalást melyet félbe kellett szakítani az alant „bombó”t verő zenészek miatt, mivel semmit sem lehetett hallani. Ki fizet mindezért nekik? Az éppen soron lévő ellenzék, hogy nyomást gyakoroljon a kormányra.
Egyik kedvenc történetem mikor az av. 9 de Julio-n (Július 9.-e sugárút) található McDonald´s-et foglalták el erőszakkal, 50.000 gyerekmenüt követelve a rászoruló családoknak.
Az sem volt rossz, mikor éhségsztrájkot hirdettek a Munkaügyi Minisztérium előtt. Két dolog zavarta a szememet: a hátuk mögött hatalmas rácson hamburgert sütögető negrók látványa, és az egyik kollégájuk lelkes villogtatása egy olyan értékű digitális fényképezőgéppel amit kenyérproblémával nem kűzködő létemre sem tudnék kifizetni hitelkártya nélkül.
Alkalmanként a vidéki utakat zárják le, hogy ne tudjanak az arra járó autósok haladni (akiknek semmi közük az ügyükhöz, illetve nem ritkán ezek az autósok vakációzni igyekszenek, vagy onnan térnek vissza). A kormány ebben (sem) akadályozza meg a sztrájkmunkásokat, mondván hogy demokrácia van, a tüntetésekhez senkinek nem kell engedélyt kérnie. Különben is, az Ő limuzinjaik arra nem járnak. Magyarán hogy mindezzel mit érnek el, valójában kinek az életét keserítik vele meg, az már a mi dolgunk. A belpolitika az igazságszolgáltatással egyetemben Isten állatkertjének argentin kirendeltsége.
